Egyről a kettőre

Prológus

2 Hozzászólás | 2013. augusztus 2., péntek 8:03

Prológus

http://data.whicdn.com/images/70530082/large.jpg

---------------

- Egy nehéz múltú 19 éves egyetemre megy, mi olyan szokatlan ebben? – szürcsöl még egyet kedélyesen kávéjából az előttem ücsörgő Pete, és furcsállóan csillogó kék szempárját az enyémbe mélyeszti. Válaszra várva a minket elválasztó csöpp asztalkára helyezi hangtalanul csészéjét és igazít egyet zakója számára idegtépő gyűrődésén.

- Most mondtad ki. Nehéz múltú – mormogom dühösen a fogaim között. Amikor reggel Roge bejelentette a nagy hírt, miszerint beépített emberként fogok funkcionálni egy nagyon fontos ügyben viszonylag megtisztelve is éreztem magam, ám valahogy mostanra az a bizonyos kocka ékeset fordult és a büszkeség halvány árnyalatát nem tapasztaltam. Los Angeles legpuccosabb egyetemére küldenek és még valami bájgúnár maffiagyermekkel is melegedhetek össze. Mesés felállás, mondhatom!

- Lei, dolgozni mész oda… Egy csomó veled egykorúval tanulhatsz – igyekszik minden számára pozitívnak számító dolgot bedobni sajnálatos módon a legkisebb sikerrel; mérgem egyre csak gyarapodni szándékozik.

- Könnyen beszélsz, basszus – csattanok fel -, 14 éves koromig jártam suliba, a gimi teljesen kimaradt, egyedül tanultam, otthon, heti bokszedzésekkel és egyéb rafinált küzdősportok elsajátításával vegyítve.

- És nézd mi lett belőled – mutat végig rajtam -, az FBI legfiatalabb alkalmazottja évtizedek óta, remek ügynök és sok ügyet nyélbeütött fiatal nő. - Igyekszik nem tántorítani nyájas hangnemétől, ám szeméből sugárzó aprócska villámocskákból könnyen meg lehet állapítani, hogy komoly erőfeszítések árán teszi ezt. – De egyszer még neked is, a valódi ritkaságnak számító ékkőnek is muszáj megismerkedni az egyetem által nyújtott legszebb évek bájával.

- Jaj ne gyere már nekem ezzel a hülyeséggel – legyintek hitetlenül -, te is tudod mennyire nem tudom magam megértetni a velem egykorúakkal.

- Na és a fiújaid? – vigyorog önelégültem, hogy sikerült végre némi épkézláb cáfolatot összehozni.

- A szexuális élvezet mióta vegyül a bájcsevejjel és egyéb marhaságokkal, amiket majd csinálnom kell? – fintorodok el a gondolatra miszerint pár napon belül egy kollégiumba dugnak, mindenféle idiótán vinnyogó és a világot rózsaszínbe látó csitri közé, na meg éretlen, hormonokban túltengett, bénán flörtölő balfasz közé.

- Ne kezdd nekem ezt Lei, az egyetemen éltem a legszebb éveimet, ezt mindenkinek át kell élnie. Kötelező – nyomatékosít határozott ábrázattal előző állításán, én pedig kétkedően fejet csóválok.

- Oh, és mégis mi volt az olyan feledhetetlen abban a pár évben, amikben egy kis szobában nyomorogtál és minden fél idiótával kellett dumálgatnod, mindezt tanulás álnéven? – dőlök hátra székemen és cinikusan összefonom magam előtt karjaimat.

- Hát… - kezd bele álmodozóan nosztalgikus arckifejezéssel a felsorolásba -, a bulik, a lányok, a tanulás… - folytatná, de szkeptikus nevetésem hallatán abbahagyja.

- Az isten szerelmére Pete, meleg vagy, mégis mit nőztél te ott? – kérdezem, folytatva egyre jobban hitetlenkedő kacajom kiteljesedését.

- De… - mereng el valami ésszerű válasz megfogalmazásán, majd újra kortyol egyet kávéjából és folytatja. – Tudod mit? Hagyjuk. Munka ez és te végigviszed, az egyik legjobb ügynökünk vagy, csak sikerülni fog – mosolyog rám bátorítóan, én pedig hálás pillantásokat lövellek felé. A 7 év korkülönbség ellenére is rá tekintek úgy, mint talán egyetlen legjobb barátomra és talán egyetlen emberre, aki persze Roger-en és Abby-n kívül tud a teljes múltamról. Pillanatnyi érzelmi megingásomból egy lágy köhintés zökkent ki, és egyszer pillantásom a hang irányába fordítva egy szőke pincérlány pirult arca ütközik tekintetembe. A drágaságos lélek zavartan feszeng Peter társaságában, vetett pillantásokkal illeti barátomat, nekem pedig komolyabb nehézségeket okoz visszatartani bujkáló mosolyom; hát szívi, ezzel a dekoltázzsal semmiféle hatást nem kelthetsz angyalarcú barátomban, csóri.

- Itt a számla – csúsztatja lassan a vékony papírdarabot, megkecsegtetve minden bizonnyal frissen pedikűrözött körmei ápoltságát, finoman megtartva a szemkontaktust Pete édessel, aki magára varázsolva naiv vigyorát bizonyára semmit sem sejt a pillanat elnyújtásával kieszelt rafinériáról. – Esetleg Ön és a barátnője óhajtanak valami mást? – teszi fel az ominózus kérdést, csupán a teszt megejtése érdekében, miszerint finoman kipuhatolja vajon a kis vöröskét – avagy szerény személyem – mégis milyen szálak fűzhetik az ő délcegen kiszemelt adoniszához.

- Nem, köszönjük, nem kérünk – villantom felé legelszántabb mosolyom és valahogy valami furcsa kényszer ötlődik fel bennem milyen is lenne neki beadni, hogy mi tényleg járunk. Persze, semmi szándék nem fűz a dologhoz különösebben, a világért sem tudnék Peter-re szerelmesen nézni, mégis örömmel merülök bele egy efféle játékba, alaposan móresre tanítva az első megítélésből eléggé pasi hajhász kinézetű libát. Szadista énem vígan bukkan fel, én pedig kihívó arckifejezéssel fogadom be tudatalattim legelzártabb zugaiba.

- Esetleg még egy italt? A pároknak van külön fenntartva két oldalról szívószállal felszerelt pohár is – folytatja tovább a diszkrét puhatolást, belülről pedig elismerően biccentek – ez tényleg nem rossz próbálkozás. Barátom megbúvó vigyorral kedvesen nemet int neki – bizonyára végre valahára leesett neki a dolgok miértje --, míg én előhalászom tárcámból a kért összeget.

Bőkezű borravaló átadása után hagyjuk el a helyiséget és egy gyors elbúcsúzás után veszem fel az irányt New York emberektől hemzsegő utcáin lakásunk felé, ugyanis Abby nénikém volt olyan kedves értesíteni egy rendkívüli bevásárlás megejtéséről, tekintettel az „elkövezendő egyetemista éveimre”.

Furcsán cikázó gondolatokkal menetelek a végtelennek tűnő felsorakozásukat kecsegtető háztömbök mellett, végig azon agyalva vajon mibe is fogok én ugyan keveredni. Az összes más velem egykorúakat érintő érzések, cselekmények nálam hipp-hopp elugrottak és valahogy sosem sirattam meg őket. Más életet éltem, mint az átlag, ez tény, de vajon ennyire meglátszana? Hisz mégiscsak az évszázad egyik legravaszabb drogbáróját készülünk bekeríteni, az én tökéletes beépülésem pedig kulcsfontosságú tényként lebeg mindenki szeme előtt, aki bármennyire is belegondolt az ügybe. A fia, a fiától információkat kicsikarni, akármilyen áron is, hisz ez az egyetlen biztos és használható infónk a hírhedt, rettenthetetlen Stephen Barlow-ról.

Leila Caiazzo az egyetemen – bár az a név a tökéletes álca érdekében minden bizonnyal komoly változásokat fog átélni --, ez is egy újdonság. A „munka” absztrakt fogalma kacéran villog előttem, ám legbelül talán én is kívánkozok oda, hisz soha az életben nem adódott meg azóta az ominózus eset óta a teljes normális lét és úgymond „diákélet” rejtélyes bugyraiba sem tudtam kellően elmerülni. Nos, akkor most sok minden fog minden bizonnyal 180 fokos fordulatot venni, de ahogy tudjuk jól, az élet egy kiszámíthatatlan, rémesen köves és kacskaringós földút, kisebb-nagyobb huppanókkal, de mindig egy tiszta horizonttal magunk előtt, ami, még ha néha halványodni is készül, egy idő után mindig újdonsült erővel folytatja kristálytisztán való világítását, mert van olyan otrombán pökhendi, hogy megteszi. És, hogy most van-e élesen villogó célom? Igen, a munkám, a cél, amiért szüntelenül küzdök 14 éves korom óta, szinte zsigerekből jövő utálatként megemlíthető érzés, mely az évek során csak gyarapodni tudott.

Felesleges lenne bosszúként emlegetni, egyáltalán nem az, szinte bűn lenne annak titulálni, ha abból élnék, egyszerűen levadásznám fél Olaszország maffiabirodalmát – ami valljuk be, felér egy azonnali merő naivsággal ellátott öngyilkossággal. Egyszerűen teszek valamit a szüleim emlékére, egy döfés anyámért, egy másik apámért és egy harmadik szeretett kisöcsémért.

Hát, ha így kell, menjünk egyetemre, ültessük le életfogytiglannal a hidegre a drogbárót, extrém esetben még a fiát is és nyugodt lelkiismerettel folytassuk tovább megszokott életünket.

Ilyesfajta érzésekkel érkezek meg lakásunk szerény ajtaja elé és határozott ábrázattal nyitok is be az állandóan idegesítően nyikorgó kilincs lenyomásával.