Egyröl a kettöre

Főoldal Kövess
Első fejezet
4 Hozzászólás | 2013. augusztus 22., csütörtök 14:43




Indulhat a buli?
http://data.whicdn.com/images/70668606/large.jpg 

--------
Hatalmas fintorral helyezem Walter P99-esemet az annak kijelölt titkos helyre bőröndömben. Nem, kétségkívül nem mutat jól az elrejtett Desert Eagle-m mellett az álcázott kis zegzugban. Szintén facsart ábrázattal akasztom le magamról pisztoly tartómat és azt is fájó szívvel helyezem a mikrofonok és egyéb „kémkedést” elősegítő kütyük alá.
- Kész vagy? – hallom a jellegzetesen nyájas, de mégis határozott felöntésű hangot magam mögött és automatikusan megfordulok.
- Őszintén? - terítem el még jobban fintorom arckifejezésemen és pislogok párat az ajtófélfának támaszkodott Abby nénikémre.
- Nézd a jó oldalát. Más még álmodni se mer erről az egyetemről, nemhogy ingyen odajárni – igyekszik felderíteni egy viszonylag biztatónak mondható mosollyal.
- De az életem – sóhajtok egyet a teljes drámai hatás keltése érdekében -- már másodszorra akar tetőtől talpig felfordulni.
- Lei, drágám, ugye tudod, hogy ennek fikarcnyi köze sincs ahhoz, amit átéltél 5 évvel ezelőtt? – közeledik hozzám és hangjából csak úgy sugárzik a szánalom.
- Hé! – hallatok egy apró kacajt -, egyáltalán nem úgy értettem. Ennek semmi köze ahhoz. Egyedül a változást viselem nehezen, ennyi.
- Majd megszokod, nyugi – közeledik hozzám és vélt fölényét magasságunkat illetően kihasználva finoman beletúr - minden bizonnyal biztató hatást keresve -, vörös hajzuhatagomba. Tréfás mosolyra görbítem ajkaim, és erős kényszeremet, miszerint csípős megjegyzéssel illessem tettét meg sem próbálván csitítani nyitom azonnal válaszra számat.
-  Nemrég raktam el a pisztolykészletem, nem akarsz rájuk vetni egy pillantást? – veszem elő valaha legördögibb ábrázatom és úgy látszik a kellő hatást is elérem – Abby néném mosolyogva, fejét csóválva hátrál pár lépést.
- Na, és mi a nagy ügy? Roge nem volt valami pontos felvilágosítás terén – érdeklődik szemeivel bőröndjeimet méregetve.
- Roge újabban legjobb barátjává avanzsált Stephen Barlow, hírhedt drogbáró elkapása a fia, Colton Barlow, által. Az ifjabbik ironikus módon a Santa Monicai jogegyetemen tanul – szentelem minden figyelmemet pár pillanatra táskámnak és egyszer megtalálva a kívánt papírokat Abby kíváncsi tekintete felé nyújtom.
- Waouh, nem semmi ez a pasi – időzik tekintete hosszasabban az adat áradat mellé mellékelt képen. – Biztos, hogy nem fogja ez az adonisz picit eltéríteni a figyelmed a munka mellől? – nevet cinikusan.
- Reménykedj csak. Nem pont a kis cuki pofija fogja bármiről is elvonni a figyelmem. És amúgy is… Nem egy nagy szám – legyintek lenézően.
- Nem egy nagy szám?! – csattan fel hüledezve. – Mondd, neked hol vannak a szemeid?!
- Nincs baj a látásommal, köszönöm. Egyedül nem pont ez a részlet fogja romba dönteni az év egyik legnagyobb ügyét.
- Drágaságos kőszikla Leilám, azért azt igazán bevallhatnád, hogy szívesen ébrednél mellette – kacsint rám cinkos mosollyal.
- És ennek mégis mi köze ahhoz az ügyhöz, hogy rács mögé dugom az apját? – meredek rá kérdően.
- Na, látod… Semmi. Ezért is járhatna bőven a fizetésed mellé egy kis minőségi élvezet – nyalja meg felső ajkát ezzel is nyomatékosítva az alapanyag színvonalának igen magas mércéjét. Oh, drága Abby, sosem változol.
- Dugd meg a drogbáró fiát. Tanácsok á la Abby néni.
- Tehetek én róla, hogy fantasztikus az ízlésem? – vonja meg a vállát tetetett szerénységgel. – Ráadásul még te sem tagadtad, hogy egy vad numera közben nem harapnád meg azt az ellenállhatatlanul cuki alsó ajkát.
- Te beteg vagy – nevetek fel az előbb elhangzottakon. – Nem, egyáltalán nem dugatnám meg magam szívesen ezzel a bájgúnárral.
- A-a-a – int dallamosan nemet mutatóujjával -, ez így már erősen késő. Hallgatásod igent jelent, késői tagadásod és légből kapott sértésed pedig csak megerősíti.
- Istenem… - Vállaim már szinte rázkódnak a folytonos nevetéstől, de nagyanyám ezt se hagyja.
- Tudod ám, hogy igazam van és kész – vet rám egy utolsó határozott pillantást, majd egy ezt kihangsúlyozó fordulás után hagyja el a szobát.
***
Cirka 2 napos utazás után és egy viszonylag idegtépő beköltözés után a kollégiumba a gólyák eligazítása szinte megnyugvásként ért. A diákok mind az elvárásaimnak megfelelően sorakoztak fel, egytől-egyig a megszokott, de mégis picit gimis kasztoktól némileg elrugaszkodott besorozással illegették magukat, megtartva a szokásos újgazdag lenéző allűrt.
Fürkészve tekintek körbe a kollégiumba rám sózott szobában. Tágas, de mégis korlátolt lehetőségekkel ellátva díszeleg finnyás modorral (melyet az ajtó éktelen csikorgásával akarja a látogató naiv szeme elé tárni) a monumentális épület 2. emeletén, a modern külső ellenére régies szolidságot magába zárva. A szoba amúgy két ágyat, egyet-egyet mindkét sarkába foglal magába, egyiket szerény személyen uralja, másikon a picit fura, nem valami bőbeszédű – konkrétan még a köszönést is csak egy biccentéssel lerendező – ázsiai lány terpeszkedik.
Egy gyors smink ellenőrzés után – mert hát puccos egyetemnél alap a jó megjelenés – a jegyzeteimmel vágok ki a folyosóra. Az egyetem térképe, bővebben az óráimról, és a tanárok listája rövid bemutatóval peckesen díszeleg kezemben szorongatott papírlapokon. Roge drágának volt ideje az egész idetartó úton a lelkemre kötni, hogy mostantól Leila Wond-ként funkcionálok, a szüleim Franciaországban vezetnek egy vendéglőláncot, minden álmom volt ez az egyetem és egy naiv, kelekótya, kedves, aranyos lányként tengetem mindennapjaimat, viszont legbelül Leila Caiazzo kell legyek, aki mindennél jobban keresi Colton Barlow közelségét.
Üde magolásomból egy váratlan koppanás zökkent ki, és nem restellem észrevenni, hogy az ütközésért felelős én vagyok, mikor egy zavart szőke pofi jelenik meg szorosan előttem.
- Bocsánat, tényleg – hebegi és azonnal nyúl leejtett könyveit felszedni, én pedig azonnal készségesen a segítségére sietek.
- Nincs baj, én is hibás vagyok, túlságosan belemerültem – mosolygok halványan, állításomat nyomatékosítva pedig picit meglóbálom a levegőben jegyzeteim sokaságát.
- Áh, te is újonc vagy, ugye? – ereszti el addigi félénk küllemét, és egy bujkáló vigyorral vegyített fintorral sandít az épület részletes rajzára, melyet volt időm tanulás gyanánt kihúzónyomokkal ékesíteni. 
- Ennyire látszik? – grimaszolok nevetve.
- Majd belejössz – legyint kacagva -, én is csak a bátyámnak hála tudok eligazodni.
- Mit nem adnék jelenleg egy mindent tudó bátyhoz – igyekszek benne a maradni a „totál kétségbe vagyok esve” szerepembe.
- Hidd el, Colton-ra sokan vágynak, de te pont a normális kategóriába tartozol – mér tetőtől talpig végig, az én szemeim pedig kikerekednek a név hallatán.
- Colton? – kérdezek szinte reflexből vissza döbbenten és hevesen kezdenek agyam szürkeállományai óramű gyorsasággal kattogni, vajon mégis mivel érdemelhettem ki ezt az állítólagos szerencsét.
- Jaj ne. Miket hallottál róla? Hidd el, annyira nem vészesen köcsög – kezd azonnal szabadkozások és mentségek keresése hadába, én pedig halványan elmosolyodom reakciója láttán. Igen, a gólyák fogadtatásánál fél füllel már volt részem egy igen érdekfeszítő társalgást hallani, amiben részletesen tárgyalták ki mégis mekkora seggfej egy bizonyos Colton Barlow, ugyanis az egyik beszélgetőpartner barátnője egy éjjeli kiadós szex után reggelre a hím egyed hűlt helyét találta maga mellett.  Ez a lány viszont nagyon határozottnak tűnik bátyja (?) teljes ártatlanságát és jó hírnevének megőrzését illetően, így harciasan kontráz és akarja nekem bebizonyítani, hogy igenis jó ember. Oh, ha tudnád valóban miért döbbentem le, nem hadonásznál így védekezően.
- Áh, csak nagyon keveset és nem nagyon vészeset, nyugi – igyekszem megnyugtatni miközben belülről égek a vágytól megtudni vajon az FBI miért nem is sejtette, hogy Coltonnak van egy húga.
- Jaj tényleg, be sem mutatkoztam – nyújtatja azonnal felém a szabad kezét, melyet nem könyvei uralnak -, Stella Michigan.
- Leila Wond – rázom meg nyájas arckifejezéssel. Michigan?! – Nem Barlow? – ráncolom össze homlokom nem értésem kifejezéseképp.
- Nem, Coltonnal csak az anyánk közös – int nemet fejével.
- Áh, értem. És hogyhogy ilyen jó viszonyban vagytok, hogy még együtt is laktok? – igyekszem pár lényeges infót kicsikarni, miközben szinte minden színészi tudásom beleadom a naiv, nyájasan érdeklődő szerepébe.
- Hát… Anyánk finoman szólva egy kurva, Colton apja meg a világ legrejtélyesebb embere. Én talán egyszer találkoztam vele futólag, de ő is csak nagyon keveset látja. Gyerekkorunkban pedig mivel nem nagyon voltak szülei általában nálunk töltötte a nyarat és egyéb szüneteit, így hamar jó kapcsolatunk lett. – Érdekes, ahogy ez a lány mindent kitálal egy vadidegennek.
- Oh, értem – bólintok finoman és egy hirtelen elhatározás révén lopva az órámra pillantok. – De úristen már ennyi az idő?! Nagyon sajnálom, de rohannom kell, találkozom valakivel.
- Áh, semmi baj, nekem is mennem kéne, éppen egy barátom felé igyekszem, de nagyon jól elbeszélgettünk – néz rám mosolyogva -, esetleg valamikor egy kávé? Mondjuk úgyis fogunk még találkozni órán.
- Persze, holnap fél 6 körül lent, a kis kávézóban?
- Nekem jó, akkor majd találkozunk, szia – int egyet kedvesen, majd fordul egyet és tovább megy a folyosón. Én megkönnyebbülten sóhajtok egyet boldogan, hogy legalább az eljövetelem oka nem volt teljes hazugság, és megindulok az ellenkező lefelé vezető irányba.
A kávézóban rejlő nyüzsgő tömeg meglepetésként ér a kollégium elhagyatott folyosói és szobái után, de még a sok ember között is azonnal kiszúrom Peter barátom, ahogy szinte védjegyévé válva elegánsan, kellő finomságban rejlő határozottsággal ücsörög egy két személyes asztalnál. Amint megpillant, diszkréten int egyet, arcomra pedig széles mosoly telepedik le.
- Készülj fel a nagy hírre – meredek rá, egyszer elhelyezkedve barátommal szemben -, Coltonnak van egy húga.
- Hogy mi?! – döbben le azonnal – Egy másik Barlow?!
- Nem, nem, nyugi – pillantok körbe valami ismerős fül nem hallgatózik-e, de boldogan állapítom meg, hogy az egész kávézó egy emberként merül bele aktuális tevékenységébe, így folytatom -, csak az anyjuk ugyanaz, de nagyon elhanyagolta őket, Colton apja is gyakran hiányzott, így szinte mindig velük volt, ezért melegedtek össze annyira, hogy most együtt élnek.
- Hmm… Érdekes. Hogy hívják? – húzza elő telefonját, hogy azonnal értesítse az újonnan megszerzett információ létéről Roge-ot. – Honnan tudod amúgy?
- Stella Michigan. Beleütköztem a folyosón és kellemesen elbeszélgettünk.
- Oké, ügyes munka. Egyéb infó? – pillant fel miután legépelte a nevet, én pedig azonnal válaszra is nyitom a számat, de egy hang váratlanul elkezdett mondandómba vág.
- Esetleg kérnének még bármi egyebet a kávé mellé? – jelenik meg látókörömbe egy középkorúnak vallott pincérruhába bujtatott férfi, és bök jelzésképp a Peter előtt heverő üres expresso csészéjére.
- Egy croissant, köszönöm – adom le rendelésem, mire a pincér barátom felé néz, ki halványan nemet int kezével, és távozik. Megnyugvásképp ér hamari távozása, azonnal folytatom is előbbi csúnyán félbeszakított mondatom. – Szóval… Ifjabbik Barlow az egyetem hímringyója, afféle nagy név, vagy mi.
- Oh… Szóval betudja a hely szívtiprója szerepét?  
- Olyasmi… De maradjunk csak az arrogáns bunkó jelzőknél – tiltakozom hevesen, melyre Pete csak apró kacajt hallat.
- Oh, Lei, hát mikor változol te meg?  - csóválja meg hitetlenül a fejét. – Na, de milyen az egyetemi élet? Ugye, hogy nem is olyan rémes?
- Pete, egy napot töltöttem még itt, pluszba átszenvedtem egy gólya eligazítást, igazán nem születhet olyan tág véleményem ilyen kis idő alatt.
- Hát… - vakarja meg elgondolkodva tarkóját -, azért csak van egy képed milyen is lehet az igazi diákélet. Milyenek voltak az eddigi óráid?
- Szadista tanárok, érdekes diákok és unalmas órák – szedem össze a legjellemzőbb szavakat az eddig itt töltött perceim teljes körű leírására.
- Ja – kortyol egyet expressojából, majd folytatja -, ma este buliba mész Amandával.
- Amandával? – húzom fel szemöldökeim.
- Igen, erről is szerettem volna veled beszélni. Az egyik harmadéves diák apja FBI ügynök és a lánya készségesen vállalta, hogy segít nekünk azzal, hogy beavat téged az itteni élet „rejtelmeibe” – rajzol idézőjelet kezei segítségével a levegőbe. – Őt is meghívtam, nemsokára is ideér, csak szerettem volna veled előbb egy kicsit kettesben beszélni.
- Apropó… Milyen otthon, New Yorkban? – érdeklődöm, miközben halk köszönetet mondok a pincérnek, aki az imént rakta le a croissant-om elém. Finoman az asztalra helyezi a számlát is, majd távozik.
- Roge-al kiköltöztünk ide egy hotelbe, hogy jobban kézben tudjuk tartani a dolgokat. Csak Abby maradt otthon – tájékoztat újra kávéjának szentelve pár másodpercet.
- Oh, Abby, aki a lelkemre kötötte, hogy bizony Colton egészen az ágyáig fog csábítani – fintorodom el visszaemlékezve a pár nappal ezelőtt lezajlott jelenetre.
- Feküdj össze a körözött bűnöző fiával? Tipikus Abby – nevet fel jóízűen.
- Ha nem lenne ki kéne találni – csóválom meg fejemet, majd előzőleg letépett croissant darabkámat diszkréten helyezem a számba.  
- Áh, elnézést a késésért – hallok magam mögött egy lihegő hangot és mikor Peter azonnal felpattan, én sem restellek hátrafordulni. Egy húszas éveiben járó, egyenes barna hajú lány csillogó kék szemei tárulnak elém, na meg az elengedhetetlen miniszoknya párosítás egy hosszúcsizmával. – Tényleg bocsi, hatalmas dugó volt – szabadkozik, majd felém nyújtja kezét, mire én felállok és kedvesen megszorítom. – Amanda Gadberry.
- Leila Wond, Caiazzo, ahogy tetszik.
- Wond az álnév, ugye? – kérdezi hatalmas szemeit tágra nyitva, egy picit félelmetes allűrt keltve. Elég horrorisztikus látvány, de sebaj.
- Igen – bólintok. – Szóval milyen buliról is lenne szó?
- Na, igen. Szóval a minden évben megrendezett, úgymond évkezdő buli, ami a tengerparton zajlik már vagy egy jó ideje. Az egyetem menőbbik részlege tud csak róla, kevesen, de mégis elegen vannak mindig, és ennek a társaságnak persze Colton oszlopos tagja. A terv az, hogy a közelébe férkőzöl, picit megismerkedtek aztán pedig gondolom tudod a dolgod – magyaráz hevesen, Peter pedig mellette szinte minden szava után helyeslően biccent párat.
- És ez ma este lesz? – kérdem, miközben elfoglaljuk újra helyeinket és Amanda is az asztalhoz tol egy szomszédtól elcsent széket.
- Igen – húzza mosolyra száját és kaján módon rám kacsint.
***
A Santa Monicai tengerpartról sokat el lehet mondani, sőt szinte minden jelzővel lehetne illetni, egyedül a negatívumot kötelező a felsorolásból kihagyni. A grandiózus áradozás valahogy itt még sem túlzásnak sem számít, egy szimpla leírásnak lehet betudni. Árnyékot szolgáló pálmafái varázslepelként borulnak a pont kellően szemcsés homokra, a víz kristálytisztán veti egymás után fel-feltűnő hullámait, és a szél kellemesen cirógatja meg minden odatévedt látogató bőrét. A bökkenő egyedül az, hogy mi történik, ha ideengedünk jó néhány „enyhén” bepiált egyetemistát, kik egy megrakott tűz köré verik le sátorfájukat és folytatják a non-stop ivászatot.
Igen, az előbb említett feltételezés egyhuzamban került a szemem elé és valahogy csaknem akart szép kilátást nyújtani. És igen, valahogy a kidolgozott férfifelsőtestek úszógatyába bújtatott látványa sem akarództa felvinni a szintet, habár…
- Na, hogy tetszik? – érdeklődik a mellettem sétáló Amanda, ahogy közelebb érünk a kisebb embertömeghez. Megérkezésünknek nem különít nagyobb figyelmet senki sem, a DJ teljesen belemerül a CD-forgatása komoly tudományába, mindenki kezében piros műanyagpohár. Ugyan pár lány néhány óvatlan pillantást vet felénk, mégsem jön senki sem oda üdvözölni, mindenki látszólag mélyen belemerült a jelenlegi tevékenységébe.
- Érdekes… Szóval ezek az egyetem legmenőbbjei? – kérdezem tekintetemmel végig pasztázva a társaságon. Nagy mellű bigék, kocka hasú pasik, csak tudnám vajon melyik nem borulna térdre védve a manikűrjét – nemtől függetlenül – ha előhúznék hirtelen egy revolvert.
- Igen, az elit kaszt – tart ő is csinos rózsaszín bikinijében gyors terepszemlét, intve egy szőke hajú srácnak, ki azonnal felénk veti lépteit. Az éj leple alatt a tűz egyenletesen világítja meg szőke loknijait, kidolgozott hasát és széles, kaján vigyorát, ahogy egyre jobban közeledik felénk.
- Alex, ő itt Leila, Leila, ő itt Alex – rendezi le újdonsült „barátnőm” gyorsan a bemutatást, én pedig kedves mosolyt villantok a fiú felé.
- Nem rossz, nem rossz – mér végig tetőtől talpig és állítását helyeslő biccentésekkel tetőzi. Hát ezt is megéltem, egy Santa Monicai újgazdag srác nem találja kifejezetten pocséknak a kinézetem, ki kap manapság ilyen kaliberű elismerést?
- Köszönöm, ez a fajta bókot mindig is igazán nagyra értékeltem, kedves Alex.
- És még a szája is a helyén van – biccent még egyet, majd újra szóra nyitja száját -, Colton, újhús van! – Kiáltására néhány hang alábbhagyja a beszélgetést és felénk fordul, de Alex mit se törődve a kérdő pillantásokkal egy bizonyos helyre fókuszál tekintetével. Az általam már talán túl sokszor képen megvizsgált arc kapja fel neve hallatán a fejét, és egy laza „Majd még beszélünk”-el le is rendezi a lányt, ki nem túl sokat mutató fürdőruhában, sokak által bizonyára alaposan megirigyelt távolságban tartotta magát addig tőle. Colton pár másodpercen belül barátja mellett is terem, pimasz vigyorral arckifejezésén, a maga mögött hagyott lány pedig méregben úszó arckifejezéssel pásztáz minket.
- Hogy mi? – kérdezi, majd felénk vetve tekintetét újra kezdetét veheti a „mérjük fel Leila testi adottságait” ceremónia, melynek eredményeként ezúttal egy szintén elismerőnek szánt (?) füttyögés szerepel. – Hmm…
- Oh, csakhogy tisztázzuk így legelőre, én egyáltalán nem akarom az előző szöszid példáját követni, akármit is gondolhat bárki perpillanat – bökök állammal példaalanyom bemutatása céljából a még mindig egyedül ácsorgó lány felé.
- Drága, hidd el, nem fogod – igyekszik követni előzőleg felvett hangnememet, egy egyszerű felnevetés kísértében -, téged nem egy beszélgetés után foglak ott hagyni, egy kis minőségi élvezet bemutatása után fognak elválni útjaink – kacsint rám. Oh, hogy az a…
- Ööö, gyerekek… - vág közbe Amanda -, Colton, ő itt Leila, Leila Wond. Leila, ő itt Colton Barlow.
- Tudom.
- Mégis honnan? – ráncolom össze homlokom, mire az előbb megszólalt csak mosolyogva legyint.
- Különleges képességek, nála sose tudhatod, szívi – kulcsolja össze karjait maga előtt Alex.
- Na, ebből elég is legyen, indulhat a buli? – kérdezi ki tudja tetetett vagy valós eredetű lelkesedéssel Amanda, és az előzőleg megszólalt srácot magával rántva indul meg az asztal felé, melyen az italok sorakoznak fel szép sorjában. Én pár pillanatig még leblokkolva állok, mikor egy lágy, mormogó hang szólal meg közvetlen a fülem felett.
- Oh, de még mennyire, hogy indulhat, cica – hajol el felőlem Colton, és kaján vigyorral kacsint egyet, majd ő is előrébb vonszolja önbizalomtól teljesen kidurranó lényét, én pedig hirtelen komoly megbánást érzek, hogy nem nyúlhatok egyik pisztolyom felé sem és ékesíthetem a drága koponyáját egy nemes lelkű golyóval.
Régebbi ►
Dióhéjban

Történetem egy Sors által csúnya leckét kapott lányról szól, Leila Caiazzoról, ki 19 évesen az FBI legfiatalabb ügynökeként tevékenykedik. Egy bevetés során azt a feladatot kapja, hogy épüljön be Santa Monica legpuccosabb egyetemére, mint diák és kulcsfontosságú információkat gyűjtsön Stephen Barlow, a nagy drogbáró, odajáró fiától.
A múlt sanyargató hibái, némi romantika, titkok felderítése, gyilkosságok és a kimaradhatatlan dráma játszik fontos szerepet, na meg persze egy bimbódzó szerelem első szárnycsapásai ...de ezt majd később.
CHAT

Cserét szívesen várok ide.
Hirdetést lehetőleg mellőzni!
Trágár szavakat, káromkodást szintúgy nem szívesen fogadok.

Kiemelt társoldalam

http://kepfeltoltes.hu/130812/KIEMELTt_rsold__al_www.kepfeltoltes.hu_.png
Kredit

Kód innen
Átírás saját kezűleg.
©